Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2024. augusztus 3. Tisza-tavi evezés a Nirvánában (majdnem)

img_0048.jpgVízitúra a Tisza-tavon: szürreálisan gyönyörűséges ágakon lapátolgatunk

vízitúra első napján Tiszafüreden, 9:30-kor az Albatrosz-kikötőben találkozunk. 

Ha Bp. felől vonattal jöttök, akkor az intercity-ről Füzesabonyban kell átszállni és 2 óra 5 perces utazás után leszel / vagytok Tiszafüreden. A vasútállomástól az út nagyjából 25 perc séta, kellemes úton, a guruló bőrönd jól használható. Aki kocsival érkezik, az a kikötő kerítésén belül tud parkolni. Illetve, ha kocsival jöttök, érdemes azzal kezdeni, hogy a romlandó élelmiszert a szálláson hűtőszekrénybe teszitek. 

lurkok-oktatasa-kenutura-elott-vizitura-betanitas.jpgTúravezetői bemutatkozás és gyors üdvözlés után természetesen el lehet menni mosdóba, ill. villámgyorsan át- és be tudsz öltözni a vízhez. 
A tájékoztató közben naptejezzetek, kiosztjuk a mentőmellényeket és lapátokat, majd ha még nem volt szerencsétek a vízitúrázáshoz, megtanítunk kenuzni. 

 

tisza-to-vizitura-tanulas.jpgA parton kezdjük, majd a Tisza-tó tanulási szempontból álomnak számító, sodrás nélküli, sekély vizén folytatjuk a tanulást. Hamarosan minden kormányos tudja irányítani a kenuját, ügyes minden legénység. Jól és türelmesen, módszertanilag felkészülten tanítunk, civilben tanárok, trénerek vagyunk, vagy olyan túravezető oktat, aki tanulta a kormányzás tanítását. Nem elég, hogy ő jól csinálja, jól tanít meg téged.

img_20190817_103131-2.jpgHa rutinos vízitúrázóként érkeztél, ha profi kormányos vagy, amíg az első alkalommal vízitúrások kenuzni tanulnak, addig te/ti már beülhettek a hajó(k)ba, és a kikötő közelében melegíthettek. A nap során fogyasztandó szendvicset kérjük dupla neylon-zacskóba tegyétek. 

 

A kenu ülése műanyag, érdemes hozni egy kispárnát vagy egy darab polifoamot, és azt a kenu padjára tenni, hogy puha felületen ülj. Indulás előtt még egyszer el lehet menni wc-re.

20140704_tisza-to-igyekszunk-tiszavalk-fele.jpg
Vízre szállást követően egy, a képen is látható ún. 'öblítőcsatornán' (csak a neve nem szép, maga a víz fantasztikus) a Tisza felé indulunk, de a vízitúra 9. percében már az oldalág oldalágában olyan "meseországban" evezünk, hogy az ínyencek is csettintenek. 
 
 
 
Pinduri és olyan vékony vízi ösvényen haladunk, hogy egymás mellett két kenu nem fér el. 

tisza-to-kenutura-vizitura_20170529_resized.jpgMintha ember soha nem járt volna itt.
Az elképesztően vadregényes ágban csak libasorban tudnak jönni a kenuk.
Egy idő után már szégyelljük, hogy ennyi szürke gémet és bakcsót riasztunk el. 
Miután visszacsatlakozunk a szélesebb csatornára, kb. 1 km után érünk ki a Tiszához. 
 
 
img_1440.jpgA torkolat közelében tarthatunk pisilési szünetet. 
 
Innen a Tiszán evezünk, csorgunk lefelé egy kicsit, hamarosan lubickolásra és nem mellékesen ebédre megállunk.
 
 
 
 
tisza-tavi-vizitura_20170730_.jpgEbéd után pedig egy másik vízi folyosóra fordulunk, onnan benézünk eldugott tavacskába, majd arról is letérünk, és a legszebb helyek érintésével jutunk el a túranap legdélibb pontjáig. 
 
Egyik ágból ki, másikba be kacskaringóval jövünk haza, és ha a csapat nyitott rá, egy kis dzsungelharcban is lehet részünk. De mielőtt az egyébként is opcionális kihívástól elrémülnél.....
 
1690489484183.jpgA dzsungelharcon csak annyi értendő, hogy egy, a nád által ma már jórészt benőtt, de régen jól járható vízi ösvényen is evezünk egy kb. 100 méteres szakasz erejéig. Ha pedig a (nevében szabad, amúgy már fizetős) strandnál még egybehangzóan azt mondjátok, hogy van kedv és erő, balra kanyarodunk a Füredi-Holt-Tiszára és végül észak-kelet felől futunk be az indulási kikötőbe. Ha nem, akkor "nyílegyenesen" irány a kikötő.  

2016-08-14-tisza-tura-vizitura-77.199.jpgA délelőtti indulás helyére érkez(t)ünk vissza.
 
 
 
Még egy kenumosásra tisztelettel megkérünk. 

 

 

Tisza-tavi vízitúra díjai

 


tisza-to-vizitura-20230727.jpgTestre szabott tisza-tavi vízitúra 
Egyedi kenutúrára vonatkozó ajánlatunkat az időpont, a szállás, étkezés, szolgáltatások, logisztikai és egyéb igények, valamint a létszám alapján adjuk meg. Tudunk segíteni a szállításban, közlekedésben, kis túlzással: bármiben. 

Jelentkezés Tisza-tavi vízitúrára: 
tisza-to-mangrove-12.jpgA vízitúrára történő jelentkezés egyszerű.

1. Csörrents meg, hogy a kívánt időpontra van-e hely: +36209342760
2.
A tudnivalók, részvételi és szerződési feltételek, ill. a mit kell hozni a túrára menüpontok elolvasását követően az innen letölthető jelentkezési lapot kérjük kitöltve a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre visszaküldeni. 
3.
24 órán belül visszaigazolást küldünk és a visszaigazolást követő banki napon kérjük a túradíj átutalását. 
Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007
A megjegyzés rovatba kérjük a kenutúrára jelentkező számlázási címét (irányítószámmal), a túra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és a vízitúra helyét, vagyis azt, hogy "Tisza-tó" beírni. A nevet NEM kell beírni, NE írd be, úgyis látszik az utalásból, viszont ha beírod, nem marad hely.  

(Pl. 
1156 Budapest, Horváth-Nagy G. u. 6., augusztus 3. Tisza-tó kenutúra)