Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


img_2119.jpg1 és 7 nap között tetszőleges időtartamú, gyerekes családokra tervezett, biztonságos vízitúrák a tavon.

Tisza-tavi kenutúrák és motoros csónak túrák kulturált családoknak minden nap. Egynapos kenu-, kajaktúrák, valamint motoros csónak túrák vezetővel még ősszel is, akár hétköznapokon is.

Cégeknek csapatépítések! 

Iskoláknak osztálykirándulások, tanulmányi kirándulások. Hozzánk bármikor jöhettek egynapos tisza-tavi kenutúrára is!

 



20190803_115034_resized.jpgA hét minden napján másfelé túrázunk Poroszlóról, Tiszafüredről, Tiszaörvényről, Abádszalókról (mikor honnan) indulva. Tehát azok, akik sok év "szinte minden" tiszafüredi útvonalat bejártak, választhatják a Poroszlóról induló túráinkat. Sőt! Van úgy, hogy Tiszavalkon, van úgy, hogy Sarudon, Tiszaderzsen, ill. Abádszalókon, és van, hogy Tiszanánán (Tiszanána-Dinnyésháton) szállunk vízre. Sőt! Vannak olyan napok, amikor két, vagy három helyszínről párhuzamosan indulnak túráink, és gyakran vagy Tiszafüredről vagy Poroszlóról indulunk, mivel az indulási kikötő "fixálásában" figyelemmel kell lenni a szélre von. előrejelzésre, a csapat összetételére, a vízállásra stb. is - természetesen minden túrázónk tökéletesen fogja tudni az indulás helyét. 
A jelentkezési lap elküldésével, majd a túradíj visszaigazolást követő utalásával (visszaigazolás nélkül kérjük senki ne utaljon) lehet csatlakozni egy kenutúrához. Lehet startolni a hét bármely napján. Az 1 és 7 nap közötti kenutúrád időtartama rajtad múlik. A legtöbben hétvégén vagy hosszú hétvégékre jönnek, de jöhetsz pl. keddtől hétfőig 6 napra vagy csütörtöktől péntekig 2 napra. Jöhetsz bármikor. Maradhatsz bármeddig. És! Hozzánk, mi hozzánk - igen - lehet jönni 1 napos vízitúrára is! 

 



lurkok-oktatasa-kenutura-elott-vizitura-betanitas.jpgKezdőknek betanítás
Senki nem kenuban született. Megtanítunk kenuzni. 
Szakmailag felkészülten, türelemmel tanítunk meg kenut kormányozni. Percek múlva szállni fog a kenud :). 

 

 

 

 

Biztonságos, tartalmas, olcsó vízitúrák 

img_20190819_144435.jpgA biztonság "über alles", nem kötünk biztonsági kompromisszumot, nálunk kötelező a mentőmellény, amikor még nagyon hideg a víz, neopren vagy dry suit viselése. Egészen kis gyermeket is hozhattok! Biztonságosak a túrák, nem vállalunk kockázatot. Tökélyre fejlesztett, kényelmesen teljesíthető útvonalakon megyünk, ami kenuval könnyebb, mint biciklivel. Nálunk nincsenek "nettó" másfél órás alibi evezgetések, 90%-ban pihenőből álló álságos kenutúrák. Nincsenek az evezés tanításához nem értő (anti)túravezetők. Nincs instabil, gagyi kenu. Elviszünk a legtitkosabb vízi ösvényekre. Gyönyörű útvonalakon haladunk. 

 

Tisza-tavi motorcsónakos túrákon is várunk 

Akkor is várjuk szíves hívását / hívásodat, ha éppen nem szeretne kajakba vagy kenuba pattanni, ha éppen egy kényelmes, kimondhatatlan tájakon vezető tisza-tavi motorcsónakos túrára vágysz. Ha a Tisza-tavon motorcsónakkal mindenhova nem is juthatunk be, ill. el, azért a motoros ladikkal is bejárható tisza-tavi útvonalakra sem panaszkodott még senki. Ugye milyen szerényen írtuk le, hogy egy motorcsónakos vízitúra végén is extázisban érkezünk vissza az indulási kikötőbe, ahol biztonságban és ingyen parkolt a kocsid? Tisza-tavi motorcsónakos túráink díja kapcsán (is) kérünk szépen egy hívást (+36209342760). Az időpont, ill. a létszám függvényében rögtön* mondjuk, hogy van-e még hely, és ha igen, akkor az árat is, mivel nem mindegy, hogy augusztus 20-án hajnalban egyórás napfelkelte túrára kell hadrendbe állítani 6 motoros ladikot 33 főre, vagy kevésbé "zsufi" napon, 17 órára egy 4-fős család kér kétórás Tisza-tó motorcsónak-túrát. Várunk 1-órás, 2-órás, 3-, vagy 4-órás túráinkon, ill. akár egész napos (8-órás Tisza-tó kerüléses) motorcsónakos túrával is. Természetesen a motoros ladikkal is tartunk pihenőket, a kikötések során pedig hölgyek jobbra, urak balra... A hosszabb motorcsónakos túrákba olyan ebédszünet is iktatható, ahol a kiszállási helyen éttermi finomság az ebéd, ill. meg tudunk állni fürdési szünetre is. (+36209342760)
 

 

 

20140615_-tisza-to-vizitura-www.tiszatura-vizitura.eoldal.hu-200.jpg

Egyedi evezések a Tisza-tavon
Ha speciális igényetek van, kérjetek egyedi vízitúrát. Az egyedi vízitúrákon a táv tőletek függ. Az egyedi vízitúra természetesen nem egyéni vízitúra. 

Ilyen vízitúrákat - pláne ilyen olcsón - más nem kínál. Cégeknek vízitúrával kombinált csapatépítő programokat szervezünk, amelyet rutinos tréner-túravezető facilitál. Iskoláknak, osztályoknak egy tisza-tavi vízitúra az egyik legpompásabb osztálykirándulás. 

 


 

1-2-3-4-5-6-7-napos vízitúrák

tisza-to-kenuzas-tisza-tavi-evezes-kenutura-20170717_142319.jpgA hét mind a 7 napján másfelé túrázunk, minden nap lehet csatlakozni az aznapi vízitúrához. Lehet startolni a hét bármely napján, magyarul kezdhetitek a kenutúrát bármikor. 1 és 7 nap között rajtad múlik, hogy mennyit maradsz. Lehet jönni 1-napos vízitúrára is! 
Tisza-tavi vízitúra turnusainkhoz bárki csatlakozhat, aki elfogadja a kulturált kikapcsolódás házi rendjét. Családok, párok, iskolai csoportok, kisebb, nagyobb baráti társaságok és természetesen jöhet bárki egyedül is. 

 

 


Csillagtúrák a Tisza-tavon (elvétve vándortábor jellegű kenuzások, amikor egy kis logisztikával segítjük, hogy a legtávolabbi csodákhoz is el tudjunk jutni kenuval)
tisza-tavi-vizitura-abadszaloki-strand.jpgA kenukkal Tiszafüredről vagy Poroszlóról vagy Tiszavalkról vagy Tiszanánáról vagy Tiszaörvényről indulunk. A hét egyes napjain más és más útvonalon evezünk, majd a kenutúrák 99%-ában az indulási kikötőbe érkezünk. Az indulási kikötőt a konkrét túra résztvevőivel mindig egyeztetjük. A költözködéssel, a sátrazóknak sátorveréssel nem kell vesződniük, ingyen és biztonságban a kikötőben parkoltok és délután a kocsitoktól 40-60 méterre fogsz kiszállni. 
 


A tisza-tavi vízitúra "napirendje" és a túranapi találkozás
img_20190817_105140.jpgA vízitúrád első napján mind a kocsival, mind a vonattal jövőkkel az adott túránál feltüntetett időben az indulási kikötőben találkozunk. Kérjük és köszönjük a pontos érkezést, az elkésőket a pontosan érkező többség idejét tiszteletben tartandó nem tudjuk megvárni. Egyes esetekben a kenutúra résztvevőivel más időpontban is megállapodunk. Wc-látogatás után üdvözlés, tájékoztató (javasoljuk, hogy közben naptejezzetek) és a felszerelés kiosztása után megtanítunk kenuzni. Ha már rutinos vízitúrázók vagytok, akkor nektek bemelegítés. Legyen nálatok a nap során fogyasztandó alkoholmentes innivaló és szendvics. Indulás előtt még egyszer érdemes elmenni wc-re A betanulás befejeztével "kihajózunk". Jellemzően 15 és 16 óra között érkezünk vissza, de aznap estére ne vegyetek színházjegyet, reptéri utat stb. A csapat összetételétől a szél erősségén keresztül, a nem tervezett mosdószünetekig millió dolog befolyásolja, hogy 15:06-kor vagy 18 óra után érkezünk meg. 

 


A Tisza-tó varázslatos és sokféle
/tisza-tó-vízitúra 892.jpgVan itt "óceán", van "mangrove dzsungel", tavi-rózsás, sulymos tavak, tündérfátyol mezők, eltévedünk-benne-nádasok. A Tisza-tó sokféle élettér különleges egyvelege. Ebben a vadregényes vízi labirintusban kalandozunk, ahol selyemgém és barna rétihéja,  fattyúszerkők és bakcsók vigyázzák kenus utunkat. 
(a kép Horvát Győző alkotása)

 

 

Szállás és étkezés a tisza-tavi kenuzás idején
tisza-to-kenuzas-tisza-tavi-kenutura.jpgA szállás a sátortól, a faházon át a wellness hotelig bármi lehet. A szállást kérjük intézd magad. A sátrasok és faházakat kérők kemping, vendégházak panziók, wellness hotel között választhatnak

 

Az étkezés önellátó. Ez Poroszlón és Tiszafüreden is könnyű, számtalan éttermet, giroszost, pizzériát találsz. 

 

 

 

Kulturált vendégtársak a vízitúrán
img_20180901_tisza-to-evezes.jpgA mi vendégeink nem szemetelnek, tiszteletben tartják, hogy nem lehet másokat és a természetet zavarni. Nálunk nincs a fattyúszerkő telepbe beevező túratárs. A szépre nyitott, kellemes túratársaid lesznek. Velünk az érzelmileg intelligens dohányosok túráznak, akik a kenuban nem, csak a partra szállások idején gyújtanak rá, és hoznak magukkal a csikkeknek szelencét. Nálunk az értelmes diákok, "kultúrcégek", és a jófej családok túráznak: papa, mama, gyerekek és vagány nagyszülők. Nem kell a gyerek fülét befogni, mert valaki állandóan káromkodik. Gyere el!
Lehet bringázni is. Kösd össze a vízitúrát kerékpár-túrával!!

 

 


A kenuzások során a borulás fehér holló
img_20180603_112655.jpgA borulás nem dráma, de nálunk elenyészően ritka. Persze ha elég messze lévő tündérrózsa illatát szeretnéd saját magad is "megízlelni" (megszagolni), és elég jó távolra kihajolsz a kenuból, úgy az atomstabil túrakenu is tud borulni. A tréfát félretéve. Tényleg jól tanítjuk meg a kormányzást. 2020-ben volt két, 2019-ben szintén két borulás, 2018-ban és 2017-ben nulla. 2016 augusztusa előtt az utolsó borulás 2012-ben (!) volt. Természetesen nem zárható ki a borulás, de mivel a mentőmellény viselése kötelező, a borulás maximum egy előre hozott kenumosás.

 

 

Időjárás és a vízitúra

img_20170718_134141.jpg

Egy kis eső nem jelent gondot, de egész naposnak előre jelzett, tényleg nagyon nagy esőben, viharban vagy erős szélben, bármilyen veszélyt jelentő helyzetben nem túrázunk, villámlás idején pláne. Pihenünk, játszunk. Jöhet a fürdő, az Ökocentrum-látogatás, kalandpark vagy túra a Bükkben a Mátrában. Az időjárás, a vízjárás, a természeti körülmények alakulásának kockázatát a túrázó vállalja, de a túradíjjal együtt fizethetsz átregisztrálási díjat. Ha a természeti körülmények miatt biztonsággal és/vagy ésszerűen elvárható örömmel megtarthatatlan a túra, az átregisztrálási díj ellenében biztosítunk alternatív túrát másik időpontban. Tehát a túradíjjal együtt fizetett, írd és mondd, 700 Ft/nap/fő összeg ellenében, ha a kenutúra a rossz körülmények miatt elmarad, jöhetsz vagy más helyszínünkre vízitúrázni vagy máskor a Tisza-tóra, három alternatív időpontot ajánlunk fel. 

 

 

Wc az evezés idején 
tisza-to-133.jpg
Bármikor megállunk ha valaki kéri, de nem kell kérni, mert amúgy is gyakran megállunk. 

 

 

 

Ha kisgyerek is van, pláne. Aztán diszkréten a hölgyek jobbra, urak balra. 

 

 


 

Hogy lesz az étkezés a kenutúra idején?
20180917_162132.jpgA napközbeni étkezés önellátó. Hozzál a vízre szendvicset, gyümölcsöt és vizet, teát, üdítőt (alkoholmentes innivalót). 
 

Az apartmanok, kempingek általában felszereltek, lehet főzni.

 

 

És persze a Tisza-tó mellett van "millió" étterem, vendéglő, gíroszos, pizzéria. A céges csapatépítő vízitúráinkon - előre egyeztetett igény esetén - megállunk a túra közben és meleg ételt ebédelhettek.

 

 


Mit vigyünk magunkkal a tisza-tavi vízitúrára?
sulyom-termese.jpgA honlap "mit hozzál a vízitúrára?" c. menüpontjában megtalálod mindazt, amit hozni kell, ill. érdemes, de már itt felhívjuk a lábbelire a figyelmet. Vastag talpú, hátul is pántos szandálod vagy hátul is pántos és a bokát jól tartó papucsod legyen és nézd meg hova lépsz. 
A flip-flop papucskát kérjük nem elhozni a túrára. Csúszik, veszélyes, szigorúan tilos. A papucs állandó viselése kötelező, a Tisza-tónál sulyomba (termésébe) léphetünk, ami kegyetlenül szúr.  
 

 

Autóval, vonattal a Tisza-tavi túrára? 
Egy igazi ökoturista vonattal, busszal jön. Persze az autó kényelmesebb, de például Budapestről nagyon könnyen tudsz jönni vonattal, a Tisza-tó express-szel például átszállás nélkül tudsz jönni és bicikli-szállító kocsija is van.

 

 

Minden vízitúra meg lesz tartva?

kis-kenus-uj.jpgValószínű, de nem biztos, hiszen a biztonság az első. Nem a Congo örvényeire készülünk, de azért ki vagyunk szolgáltatva a természetnek. A jelentkezéssel vállalod a kenutúra nem nekünk, mint szervezetőnek/vezetőnek felróható okból történő elmaradásának kockázatát, hiszen ha csak szemerkél, ha csendes eső esik, semmi gond, felvesszük az esőkabátokat és szuper vízitúránk lesz, de viharban, villámlásban vagy bármilyen veszély esetén, pl. orkán erejű szélben evidens módon kénytelenek vagyunk a parton maradni. Ugyanakkor (lásd a fentebb már írottakat) a jelentkezéskor, és a túradíjon felül fizetett napi és fejenkénti 700 Ft-os átregisztrálási díjjal a befizetett összeg nem vész el, hanem alternatív vízitúrát ajánlunk fel. Fontos. Az átregisztrálási díj megfizetése esetén akkor ajánlunk fel alternatív túrát, ha a kenuzás valamilyen objektív körülmény miatt hiúsul meg. Nem ilyen ok, ha a túrázó nem tud jönni pl. betegség vagy családi tragédia vagy bármilyen más okból a vízitúrára. Viszont a ti oldalatokon fennálló kockázatot tudjátok kezelni. Akár online is (pl. netrisk.hu) köthettek utazási, benne útlemondási biztosítást, amely jellemzően a túradíj 2.5%-a.  Mi ezt rendkívül erősen javasoljuk. 

 

Hogyan kell jelentkezni az evezésre? 

Miután mindent elolvastál a honlapon, áttanulmányoztad a részvételi és általános szerződési feltételeket, továbbá a mit kell hozni a vízitúrára menüpontot, akkor lásd a "Jelentkezés, díjfizetés" menüpontot.
http://www.tisza-to-vizitura.hu/cikkek/jelentkezes--dijfizetes/
Fontos: kizárólag visszaigazolt jelentkezés esetén tud valaki részt venni a vízitúrán. 


 

Honnan indulunk a vízitúrán? 

Tiszafüredről vagy Poroszlóról vagy Tiszavalkról vagy Tiszanánáról vagy Tiszaörvényről. Tiszafüred esetén vagy az Albatrosz vagy a Horgászcentrum Kikötőből, Poroszlón pedig az esetek többségében a Fűzfa-kikötőből.

 

Igény szerinti, egyedi vízitúrák
20130823_132107.jpgAz igény szerinti kenutúrák esetén a napirend tőletek függ, minden megbeszélés kérdése, mindent az igényeitek szerint szervezünk. Az igény szerinti vízitúrákra Tiszafüredről, Poroszlóról, Tiszavalkról,  vagy Tiszanánáról vagy Sarudról, ill. Kisköréről, Tiszaörvényről, ill. Abádszalókról indulunk. 

Szívesen biztosítunk egyedi evezést. 
Gyere el, jöjjön el! Ez vízitúra élete egyik nagy élménye lesz. Jelentkezzen most!

 

 

És további nagyon fontos információk kérdés-válasz formában, ezek a gyakori kérdések, amit ilyen-olyan formában folyamatosan kapunk
1. Mehetnék kajakkal? 
Igen , korlátozott számban kérhettek egyes kajakot is (2000 Ft/fő/nap felár). 
2. Wc? 
- A Tisza-tó evezéshez szuper, de kevés a jó kiszállási lehetőség. Ahol lehet megállunk, ha kisgyerek is van, pláne. Aztán a hölgyek jobbra, urak balra..
3. Hogy lesz az étkezés az evezés idején? 
- A napközbeni elemózsiát mindenki magának készíti, hozza, nincs a megállási helyeken büfé, étterem. Természetesen hozzatok magatoknak vizet vagy alkoholmentes innivalót, teát, üdítőt, alkoholmentes sört stb.  
 
4. 
Mi van, ha beteg leszek / kiküldetésre kell mennem / temetésre kell mennem / belázasodik a gyerek... egyszóval nem tudok menni az evezésre? 
- Kérjük mérlegeld annak a kockázatát, hogy bármi közbejöhet. Minden biztosítónál, online is tudsz biztosítást kötni. A biztosítóknál jellemzően a túradíj 2.5-4%-a körüli összegért köthető utazási biztosítás, benne útlemondási biztosítás. Mivel mi a szolgáltatást biztosítjuk, viselünk minden költséget, ugyanabba a kenuba jöhetett volna más is, a túradíjat nem tudjuk visszatéríteni. Erősen javasoljuk a biztosítást. Ha - mondjuk - az 5-fős család (papa, mama, gyerekek + Nagymama) 3-napos túrája hétvégi felárral, kerekítve 130 ezer forint, akkor - durván - 2950 Ft-ért (körüli összegért) tudjátok a ne adj Isten gyomorrontás, belázasodik a csemete stb. helyzetek kockázatát kezelni. A túradíjat a biztosítótól, az utalás igazolása és mi számlánk mellékelése mellett tudjátok visszakapni. 

5. Milyen szállást javasoltok?
-
Booking.com vagy szallas.hu. A Tisza-tó környékén van "millió" szállás, csak az igényeitek ismeretében foglaljatok jóelőre, ne az utolsó pillanatra hagyjátok a szállásfoglalást. Bele lehet futni abba is, hogy már van vízitúrátok, de nincs szállásotok - vagy fordítva. Ennek a kockázatát úgy tudjátok csökkenteni, hogy kérdezzetek rá, hogy van-e szabad túraidőpont, majd feltételesen foglaljatok pönálémentesen visszamondható szállást, és ha már biztos, hogy "nem a híd alatt kell aludni", akkor minél hamarabb, lehetőleg egy órán belül küldjétek át a jelentkezési lapot, hiszen a kapacitásunk adott, bármelyik időpont bármelyik pillanatban betelhet. 
6. Mit vigyünk magunkkal az evezésre? 
- Itt, a honlapon, a mit kell hozni a vízitúrára menüpontban megtalálja ajánlásainkat. Kattint(on) rá. Szívlelje meg őket! A teljesség igénye nélkül onnan néhány "tétel". Napszemüveg, a fenék alá egy párna, naptej, simléderes sapka, szúnyogriasztó. A lábbeli kapcsán pedig ajánlásunk kötelező. A lábat / bokát nem tartó, csúszós flip-flop papucs a te érdekedben tilos. Legyen olyan szandálod, hátul is pántos papucsod, vízi cipőd, ami lehetővé teszi, hogy bokáig vízben állj / mozogj. A ruházatnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a résztvevő kényelmesen evezzen, a ruha borulás esetén ne akadályozza a mentést, és megóvjon az UV-sugárzástól. Nem nálunk, de jelent már meg vízitúrán hölgy magas sarkúban, jött már anyuka hosszú szoknyában! 
Május végéig és ősszel a víz hideg, borulás esetén a szívgörcs kockázata áll fenn, ezért vegyetek vagy kérjetek kölcsön, vagy bármelyik búvárboltban béreljetek neoprén ruhát (amit raftingon szoktak az emberek viselni). A neoprén ruha bérlete Budapesten a búvárboltokban jellemzően 1500 Ft/nap ár körül van, mivel az életed múlhat rajta, nagyon-nagyon erősen javasoljuk, 20 fokos vízhőmérséklet alatt pedig mindenképpen kell. Áradás idején és az azt követő 2 hétben jól jön a gumicsizma.     
7. Mi van, ha nem tudunk menni a nulladik napon?
- Semmi. Az első nap korábban kell kelni. Köszönjük a pontos érkezést, az egyébként emberileg érthető késés miatt sem várakoztathatjuk a pontosan érkezőket.  

8. Mi van, ha esetleg rossz lesz az idő, ha van valamilyen vis major?
- Villámlás, 4-es vagy annál erősebb szél, jégeső, vagy veszélyt jelentő időjárás esetén nem szállunk vízre vagy alternatív helyszínen szállunk vízre. Egy nagyon nagy eső esetén, mivel ott állunk haptákban, vár a túravezető, ott állnak a kenuk - ha a friss előrejelzés alapján megcsinálható - kicsit előrehozzuk vagy (mondjuk) délre halasztjuk az indulást. Egy "normál" eső esetén felkapjuk az esőkabátot, kiszakítjuk a 110 literes szemetes zsák alját, gyártunk belőle "esőszoknyát" és hajrá. A szemerkélő esőt, szellőt pedig észre sem vesszük, nem akadályozza a vízitúrát.
Az időjárás kockázatát a jelentkezéssel ugyanúgy vállalod, mint amikor sok hónappal előre megveszünk egy párizsi repülőjegyet, foglaljuk a szállodát és lehet, hogy rossz idő lesz. De!
700 Ft/nap/fő (tehát egy 3-napos túra esetén 2100 Ft/fő) átregisztrálási díj előzetes, a túradíjjal együtt történő fizetése esetén másik időpontot ajánlunk fel a kenutúrára. Ha az nem jó, másikat, ha az sem jó, másikat, ha az sem, másikat. Egyébként a
z olyan napokon, amikor zivatar vagy vihar lehetősége van az előrejelzésben, kölcsönösen keressük egymást (+36209342760) már reggel 7-kor, hogy tudjunk tájékoztatást adni: hány órakor szállunk vízre. Ugyanis az esetek túlnyomó többségében van olyan "időablak", amikor a rövidtávú előrejelzés ismeretében, ill. a radarvideó alapján tudunk találni jó vízre szállási időpontot. Az útvonal-változtatás jogát fenntartjuk.

9. Mi van, ha nem vagyok ügyes a kormányzáshoz?
- Jól tanítunk, ha esetleg kiderül, hogy te másban vagy ügyes, az egyébként egyes kajakkal menő túravezető(k) beszáll(nak) a kormányzási támogatásra szoruló kenu(k)ba kormányosnak. (lásd díjak!!) 
10. Mikorra kell menni és mikor érkezünk vissza? 
- A honlapon, az adott túránál feltüntetett időben várunk az indulási kikötőben. A visszaérkezés jellemző ideje 15 és 16 óra közötti, de számolj úgy, hogy az lehet akár lényegesen később is. Senki ne a vízitúra estéjére időzítse az esküvő időpontját. A vízitúra olyan, mint a légi közlekedés, sok tényező, benne külső körülmények erősen befolyásolják. Sőt! Lehet, hogy menteni kell valakit, aki nem is a mi csoportunkhoz tartozik, 10 éve nem fordult elő, de elméletileg előfordulhat, hogy este 8-kor érünk vissza.  

11. Meg fogunk állni a kocsmáknál?
- Nincsenek a kocsmák, de ha lennének sem állnánk meg.
Nálunk a vízitúra vízitúra. 
12. Lehet inni alkoholt a vízitúrán? 
- Nem. A vízitúra előtti 6 órában és a túra ideje alatt kérjük, hogy csak alkoholmentes folyadékot fogyasszatok/fogyasszanak. Az alkoholfogyasztás tilos, a túravezetőt az evidens megfontolások mellett a jogszabály is köti, vízi jármű vezetésének átengedése ittas személy számára tilos. 


​13. Egy pár vagyunk, lehet az evezés idejére "saját" kenunk? 

- A hajókat a túravezető osztja be. Ha a kenutúra a létszám és a hajópark alapján lehetővé teszi, továbbá ha a jelentkezéskor előzetesen jeleztétek az igényt, akkor az üresen hagyott ülések felének kifizetése mellett lehet "saját" kenutok. Példa. Egy pár egy négyszemélyes hajóban ketten szeretne lenne. Ha a jelentkezéskor visszaigazoltuk, hogy ez megoldható, akkor a két üresen hagyott hely egyikének kifizetése mellett lehettek a kenuban ketten. 

14. Kapunk az evezéshez "mindent"?
- Természetesen a vízitúra három felszerelését kapjátok tőlünk, vagyis mindenki kap mentőmellényt, (a mentőmellény viselése kötelező), hajót és könnyű lapátot. Mivel délután az érkezési kikötőbe érkezünk vissza, a két szendvicsnek, ásványvizes PET-palacknak nem kell hordó.

15. Világbajnok úszó vagyok, kell viselnem a mentőmellényt? Megsülök, olyan meleg van, kell viselnem a mentőmellényt?
- Igen. A mentőmellény viselése kötelező. 

16. Erősebb testalkatú vagyok, javasoljátok-e a vízitúrát? 
- Egy embert, az "EMBERT" semmilyen szempontból nem minősíti a testalkata. És nézzük praktikus oldalról. A kenu mint fizikai tárgy a méreteivel együtt adottság. Az a tapasztalatunk, hogy bizonyos testsúly felett már a beszállás, a kenu keresztmerevítőjének átlépése, tehát a kenuban történő közlekedés is nehézséget okoz, ill. az erősebb testalkatú ember mély vízben történő borulás esetén nem igazán tud visszaszállni a hajóba. Nem feltétlenül tudja magát visszahúzni, visszakapaszkodni. Ráadásul az életkor, a súly, a testmagasság, a kenus tapasztalat, erőnlét, fitness "együtt" fontos. A te, az Ön biztonsága érdekében összességében nézzük a jelentkezési lapon lévő adatokat. Egy 202 cm magas 26 éves kosaras fiatalember (mondjuk) 119 kilósan is szuper jól érzi magát a kenuban, miközben 93 kilósan sem tudja egy 11 éves gyermek átlépni a kenu keresztmerevítőjét, ha 152 centi. Sőt. Az önmentése is kétséges. Bizonyos súly felett ráadásul - hiszen nekünk is vannak korlátaink - segíteni sem tudunk.  
17. Egy másik vízitúrán kaptunk egy olyan útitársat a kenunkba, aki a PET-palackját nem tudta kivenni a kenu aljából, összetévesztett minket egy sherpával, nem evezett, nem segített a kenut cipelni. Ez előfordulhat nálatok?
- Elméletileg sajnos nem kizárt. A hajók legénységét a túravezető osztja be. Nem tudjuk szavatolni, hogy a 20%-kal nagyobb súlyú ember 20%-kal erősebben fog evezni. Természetesen mindenkinek joga van ahhoz, hogy ne kerüljön egy hajóba olyannal, aki aránytalanul nem veszi ki a részét a közös munkából. Ezt már az első megállónál feltétlenül jelezd a túravezetőnek, ha ő is úgy látja, hogy a kenuban a társad / társaid valóban csak "mártogatják" a lapátot, ő is megkéri őket arra, hogy ne éljenek vissza a helyzettel, legyenek igazi csapattársak. Ez általában segít. Ha nem, legkésőbb az evezés második napján már nem kell senki helyett evezned. 
18. Fáradtság. Hétnapos túrára jelentkezünk, és az 5. nap végén 
(vagy az X-napos túra n-ik napján) kiderül, hogy elfáradunk.... Kaphatunk-e másik időpontot?
- Sajnos nem. Ilyen alapon bárki és mindenki kérhetne új időpontot, miközben mi fizetjük a túravezetőt, a szállását, a csoport létszáma miatt más jelentkezőnek nem igazoljuk vissza ugyanazon időpontot.... nem is soroljuk a millió költséget. Ha nem vagy bizonyos abban, hogy a napi 10-14 kilométer közötti (tehát igazán nem hosszú) távokat nem bírjátok, ne jelentkezzetek egyhetes vagy hatnapos kenuzásra! Sőt, azt javasoljuk, hogy az első vízitúra időtartamát eleve tervezzétek szerényen, pláne ha egyedül evező felnőttként nem vagy biztos abban, hogy a kisebb csemetéd, gyermekeid is "beszáll(nak)" a lapátolásba. Vagy, ha mindenképpen egyhetes vakációt terveztek, a 4. napra tegyetek be strandolásos, kerékpározós stb. pihenőnapot, pontosan úgy, ahogy a sítáboroknál szoktad. Vagy a 3. és 6. napokat hagyjátok ki.... Eleve így jelentkezzetek! A napi távolságokkal, az esetleges elfáradással, hogy akárcsak egy kerékpár esetén ha nem szokta valaki, az ember feneke megérzi a kenut tényezőkkel pontosan úgy tervezz, mint az élet minden más területén, ne ránk legyél durci, ha túlvállalod magad, ha egy kis szembefújó szél miatt nem úgy siklik a kenu, ha az egyik gyermek nyűgös lesz, ha kemény a kenu az ülőgumóknak. 
19. Még nem ültem kenuban, de már láttam, hogy minden kenu inog. Mi van, ha nem érzem magam jól, vagy a gyerekem fél?

- A túrakenu stabil jószág. De - nyilván - valamennyire billeg a vízen. Ráadásul a víz egy hullámzó dolog. Nagyon ritka, de van, aki nem tud megtanulni biciklizni, hasonlóan fehér holló, 100-ból kevesebb, mint egy, de van úgy, hogy valaki nem érzi jól magát a tényleg minimálisan billegő kenuban. Ez is egy, a túrázó által viselendő "kockázata" a vízitúrának, kérlek kalkulálj vele. 
20. Több napja küldtem jelentkezést és még nem kaptam visszaigazolást!

- A freemailes, citromailes, indás e-mailekről szinte soha nem jön át hozzánk e-mail, ha ilyen e-mailed van, kérjük küldd el másik e-mailről is a jelentkezési lapot. Természetesen, ha nem kaptál visszaigazolást, ne csak azt ellenőrizd, hogy gmailes, céges, yahoo-s, hotmail-es stb. e-mailről küldted-e az emailt, hanem azt is, hogy hova. A mi e-mail címünk tiszatura alsóvonás vizitura kukac yahoo.com, vagyis tiszatura_vizitura@yahoo.com. Gyakori hiba, hogy kötőjelet és nem aláhúzás karaktert, (underscore-t) üt valaki a címzett mezőbe. Nézd meg azt is, hogy a jelentkezési lap hiánytalanul van-e kitöltve, mivel hiányos jelentkezést nem tudunk visszaigazolni! Például a számlázási cím adatok ki vannak-e töltve. Még egyszer :). Kizárólag helyesen kitöltött jelentkezési lapot tudunk visszaigazolni, nincs kapacitásunk "hiánypótlásos" levelezést folytatni. Ha úgy tűnik, hogy minden stimmel, de mégsem érkezett visszaigazolás, akkor kérünk, hogy 8 és 9:30 között vagy 17:30 és 19:30 között hívj. 




Tel: +36 209 342 760. E-mail: tiszatura_vizitura@yahoo.com

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 

Képgaléria