Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2026. július 18. Tisza-tavi vízitúra, a Mangrove dzsungel

img_2012.jpgTisza-tavi vízitúra-csoda: Best of Tisza-tó, benne mangrove-dzsungel

Az egynapos kenutúrához, ha nem távolról jössz, nem is kell szállást foglalni, de term. lehet a vízitúra előtt jönni ("nulladik nap") és maradni a kenuzás után. A Tisza-tó mellett a szállást kérjük, hogy foglald magad, ha időben keresel, akkor Tiszafüreden és Poroszlón a lehetőségek száma kis túlzással végtelen.
tisza-to-vizitura-12.jpgA feladat egyszerű, délelőtt csak ki kell jönni az indulási (egyúttal érkezési) kikötőbe. Ha kérsz, szívesen mondunk tippeket, mindenesetre 10:00-kor Tiszafüreden az Albatrosz-kikötőben találkozunk. Az Albatrosz-kikötőben tudsz parkolni és parkolás után, sőt, már a kikötőbe történő behajtáskor látsz majd egy hidat (igen, egy keskenyebb, folyócskának tűnő víz felett híd ível át), a hídtól jobbra pedig kis házikókat. 20140704_tisza-to-igyekszunk-tiszavalk-fele.jpgOtt találod meg a Holdról is látható, neon színű, hosszú ujjú polóban a túravezetőt. Ismertető, hogy a póló felirata MC Túravezető, a túravezető felirat alatt pedig látsz még sok-sok honlapot. Miután megtaláltad a túravezetőt, ő mindenben segít.
Természetesen el tudsz menni mosdóba (a wc, mintha benzinkútnál lennél, fém 100 Ft-ossal működik).  Megtanítunk kenuzni. 
 
20140615_-tisza-to-vizitura-www.tiszatura-vizitura.eoldal.hu-2.jpgA parton kezdjük, majd a sodrás nélküli Tisza-tó tanulási szempontból is álomnak számító idilli feltételei között folytatjuk a tanulást. Hamarosan minden kormányos tudja irányítani a kenuját, ügyes minden legénység.
 
 
20230812_102447.jpgJól és türelmesen, módszertanilag felkészülten tanítunk, civilben tanárok, trénerek vagyunk. 
Aztán irány egy másik univerzum. A vízre szállást követően különleges szépségű, Dél-Ázsiában játszódó akciófilmeket idéző helyeken, a vadszőlővel benőtt parti folyondár-növényzet miatt áthatolhatatlannak tűnő dél-ázsiai őserdőben evezünk. 
 
img_2010.jpgEgy szűk kilométer erejéig is, de lesz szerencsénk a Tiszához, amely átfolyik a Tisza-tavon. Ebédszünetünk után a Tisza-tó belső tavának szépséges belső tórendszerét fedezzük fel. 
 
Békabuzogányok sorfala között evezünk be a Tisza-tó egyik agyament helyére, Harry Potter után szabadon a tiltott rengetegbe.
 
 
tisza-to-vizitura-tiszatavi-kenutura-20170723_.jpgDurva. Ha időben nagyon jól állunk és szigorúan "opcionálisan", azaz ha mindenki megszavazza, mielőtt egy leírhatatlanul vadregényes útvonalon hazafelé indulnánk, még kinézünk egy "tóban tóra", és elevezünk egy olyan pontig, ahol megérezzük a Tisza-tó méreteit, mivel eddig csak keskeny és közepesen széles vízi ösvényeken kenuzgattunk. 
 
p1260546.jpgA kenuülések magasságából nézve egészen tisztességesnek érezzük majd a vízfelület nagyságát. 
 
Az "óceánra" vetett pillantások és fotózást követően indulunk vissza. 
 
 
 
tisza-to-vizitura_20230611_12.jpgNemsokára egy másik bolygót idéző helyeken járunk.
Ha a gyökerek formájától elvonatkoztatunk, szinte autentikus mangrove-dzsungelben szlalomozunk. Lesz még egy kiszállás, lábnyújtóztatás, ha jó az idő és a víz, úszkálás plusz mosdószünet. A fürdőzgetés és pihi után lóra fel. Tiszafüredre az indulási kikötőbe érkezünk vissza. Ha csak egynapos vízitúrára jöttél, ill. jöttetek, akkor biztonságos, jó utat - ha az evezés után már indulsz haza. 
 

Tisza-tavi vízitúra díjai

 

Jelentkezés tisza-tavi vízitúrára:

1. 
img_20190726_113012.jpgKérünk szépen egy hívást, amikor eldöntöttétek a vízitúra időpontját.
+36209342760

2.
A tudnivalók, részvételi és szerződési feltételek megismerését követően és azok elfogadása esetén az innen letölthető jelentkezési lapot kérjük kitöltve a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre visszaküldeni. 
  

3. 
24 órán belül visszaigazolást küldünk és a visszaigazolást követő banki napon kérjük a túradíj átutalását.
Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.

tisza-to-mangrove-12.jpgA számlaszám: 11745059-21454363

Az utaláskor a banki felületen a közlemény rovatba kérjük a vízitúrára jelentkező számlázási címét (irányítószámmal), a kenutúra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és a Tisza-tavat beírni. A nevedet NE írd be, ugyanis a neved amúgy is látszik, és csak elveszed a közlemény rovat semmicske helyét az értékes információtól.   

1153 Budapest, Fasor köz 76., 2026. július 18. Tisza-tó vízitúra