Konrád Ve**nika
Tisza-tavi, zsibbasztóan gyönyörű csapatépítő vízitúrára vonatkozó ajánlat. Kenutúra olyan helyeken, hogy amikor haza kell indulni, zokogni fog a T. csapat
Tisza-tavi vízitúra kaland: valószínűtlenül káprázatos döbbenet
Miért bizza ránk valaki az életét?
1. Betanítás
Tudunk tanítani. Túravezetőink kenuzástanítást olyan túravezetőtől tanultak, aki 20 éven tanított a felsőoktatásban, tréner és oktatásszakmai továbbképzéseket tart.
Alaposan tanítjuk meg a kenu irányítását. Velünk nem frusztráció a vízitúra, a kenu arra megy majd, amerre a legénység akarja. Velünk senki nem szenvedni jön.
2. Nálunk ismeretlen a kenuk túlterhelése
Nem indultunk még az életben úgy túrára, hogy egy kenu billegett volna, mert spóroltunk a kenukon és az indokoltnál több túrázót zsúfoltunk egy hajóba. Ha sok egy hajóba 4 fő, adunk további kenukat. Ha a résztvevők súlya azt indokolja, akkor egy 4-es kenuban csak 3 fő ül, de az is lehet, hogy 2.
3. Terepismeret
Jobban ismerjük a Tisza-tó minden négyzetmilliméterét mint a tenyerünket. Velünk nem fordul elő, hogy eltévedjünk. Volt a kezdetekben, de az utóbbi 20 évben legkésőbb az első hóeséskor megtalálnak a mentőcsapatok.
4. Biztonsági kultúra
Minden a biztonságról szól. Például nálunk a túravezető nem egy pólóban evez, ugyanis mentőmellény nélkül LEHETETLEN menteni. Próbáljon meg bárki egy uszodában nem egy 70 kilós embert, hanem csak egy 5 (!) kilós súlyt úgy a víz fölé emelni, hogy kizárólag lábtempóval úszik. Mission impossible.
5. Érdekes túravezetés
Játékokba csomagoljuk az ismeretterjesztést ..... Pub quiz-szerű kérdésekre adott helyes válaszokkal pontok gyűjthetőek, az a hajó, amelyik a versenyben győz, meglepetés jutalomra számíthat
6. Több fajta kenu (3-, 4-, 5-fős kenuk, ill. 1-es és 2-es kajakok)
Nem kell aggódni, hogy valaki befér-e a kenuba, hogy billeg majd a hajó.
7. Igény esetén "stand-by" motoros ladik
(Sajnos) a vízen is éppen úgy lehet valaki rosszul, mint otthon, ill. a munkahelyén. Igény esetén motoros ladik áll készen, hogy a hívástól számított lehető legrövidebb időn belül elérkezzen olyan pontra, ahol átveheti a magát ne adj Isten nem jól érzi túrázót.
8. A szervezőt kiszolgáljuk információval
A szervező "mindent" megkap egy linken, a többi túrázó (a "többiek") információval történő kiszolgálása könnyű és kényelmes.
9. Jó időgazdálkodás
A kenuzás megtanításának van demó szakasza, eközben mindenki naptejezhet, és - akár - fogyaszthatja az elemózsiát, ennyi multitasking "belefér".
10. Betanítás és túravezetés angolul is
Opcionálisan angol nyelvű túravezetés.
11. Klassz alternatív programok azoknak, akik nem szeretnének kenuba szállni
- Tanösvény-látogatás, a tanösvényig motoros ladik röpíti a résztvevő(ke)t
- Vezetett túra motoros csónakkal (egy-egy motoros csónakban 5-6 felnőtt foglalhat helyet)
- Ökocentrum látogatás
- Gyógyfürdőben pihenés Tiszafüreden
- Horgászat
- Bérelt kerékpárral túra
12. Jó útvonal és indulási kikötő-választás
A csapatépítő vízitúra útvonalát befolyásolják a természeti körülmények. Áradás idején a Tisza-tó öblítőcsatornáinak zsilipjeit zárva tartják, aznap lehet szeles időjárás is, de a Tisza-tó adottságai, a tóban lévő sok erdő, dzsungel, sziget lehetővé teszik, hogy a szélre vonatkozó előrejelzés ismeretében és az AZNAPI jó indulási kikötő megválasztásával úgy "elbújjunk" a szél elől, hogy még tájfun-hurrikán-tornádó idején se érjen senkit egy permet csepp (sem). ( Mindig a legjobbat adjuk partnereinknek).
A csapatépítő vízitúra lehetséges forgatókönyve
A vízitúra napján egyeztetett időben vagy Poroszlón, vagy Tiszafüreden találkozunk. A kikötők könnyű megtalálásához itinert adunk/küldünk. A kikötőben természetesen el lehet menni mosdóba, ill. át- és be lehet öltözni a vízhez.
Kiosztjuk a kötelezően viselendő mentőmellényeket és lapátokat. Megtanítjuk a csapatot kenuzni. A parton kezdjük, majd a sodrás nélküli Tisza-tó tanulási szempontból is álomnak számító idilli feltételei között folytatjuk a tanulást. Hamarosan minden kormányos tudja irányítani a kenuját, ügyes minden legénység.
Jól és türelmesen, módszertanilag felkészülten tanítunk, civilben tanárok, trénerek vagyunk. Nem elég, hogy jól csináljuk, jól tanítjuk meg a vendégeket. Indulás előtt még egyszer érdemes elmenni wc-re.
Hamarosan Columbus, Vasco de Gama, Cook, Magellan, Bering, Tasman és a többiek példáját követjük. Csatlakozunk a nagy felfedezők táborához...
Hihetetlen a táj, a nap során "több földrészen is fogunk evezni", lesznek Dél-Ázsiát és dél-amerikai dzsungelt idéző tájak. Egy (az Avatar filmből "ismert") Pandora látogatás erejéig a naprendszert, sőt, némi fantáziával a Tejút galaxist is magunk mögött hagyjuk.
Az elképesztő vízi világban rácsodálkozunk az igazi világra. Hirtelen elfelejti az ember a társasházi közgyűlést, a válópert, az ilyen-olyan betegséget, a lelki nyavalyákat. A túra közben folyamatosan zajlik egy játékos pontgyűjtő verseny... A vízitúra végén a buszhoz vagy kocsikhoz érkezünk, mivel a nap(ok) során ún. csillagtúrá(ka)t teszünk. A Tisza-tavon lehetséges - a tájfutó versenyek mintájára - tájevező versenyt is tartani, ahol az egyes "bójáknál" (megtalálandó pontoknál) ravasz (a Tisza-tóval, annak élővilágával kapcsolatos) versenykérdések vagy "scrabble" feladatok várjuk a résztvevőket, ami alapján az amúgy messze-messze leglassabb kenu is bőven lehet győztes. Természetesen ez win-win mindenképpen, hiszen az egymást addig kevésbé ismerő, vagy éppen nem szoros kapcsolatban lévő kollégák a közös feladatmegoldás során valódi kis csapattá kovácsolódnak.
Fontos: csapatépítő vízitúráinkon is a mentőmellény viselése kötelező.
A csapatépítő vízitúra lemondása:
A csapatépítő vízitúra előtt több mint 120 nappal történő elállás esetén a teljes díjat visszautaljuk, 119 és 90 nap között 25% fizetendő, 89 és 45 nap között 50% fizetendő, az utolsó 44 napban történő elállás esetén a teljes díj fizetendő.
A csapatépítő vízitúra díja: egy nap esetén 299.000 Ft+áfa / maximum 50-fős csoport, amely tartalmazza mind a vezetett csapatépítő vízitúra, mind a betanítás, mind az eszközök (hajó, lapát, mentőmellény, hordó, szivacs, szapoly) díját.
Opcionális tájevező verseny plusz díja, (a tavat be kell "rendezni"): 399.000 Ft+áfa.
Ha - esetleg - néhány résztvevő szívesebben választja a motoros ladikos túrát, mint a kenuzást, annak a díja (a kenuzáson felül): 49.000 Ft + áfa / 3-órás túra / 5-fős motoros ladik
(Ajánlati árunk nem tartalmazza az esetleges kerékpár-bérlet(ek) díját, ill. nem tartalmazza a poroszlói Ökocentrum belépőjét, nem tartalmazza a szállás, étkezések, közlekedés, utazási biztosítások, autópálya-matricák díját).
A csapatépítő vízitúra megrendelése:
A csapatépítő vízitúra megrendelése a www.tisza-to-vizitura.hu honlapon olvasható tudnivalók, különösen a mit kell hozni a túrára menüpont, ill. az általános szerződési és részvételi feltételek, végül az ajánlat elolvasását és elfogadását követően, egy, az ajánlatra hivatkozó megrendelő e-maillel történhet.
A megrendelést köszönettel visszaigazoljuk.
A kenutúra díjának utalása:
A visszaigazolást követően díjbekérőt küldünk és kérjük a csapatépítő vízitúra díjának (át)utalását.
Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007
A banki közlemény rovatba kérjük a számlázási címet irányítószámmal, a csapatépítő túra időpontját és helyét (Tisza-tó) beírni. Az előlegszámlát a díj beérkezésekor állítjuk ki, majd a teljesítést követően küldjük a (nullás) végszámlát.
Majd (ideálisan azonnal, ha nem a megrendelés után "rögtön", akkor minél hamarabb) kérjük szépen az innen letölthető jelentkezési lap kitöltés után visszaküldését (e-mail: tiszatura_vizitura@yahoo.com). Fontos! A jelentkezési lapon adatvédelmi okokból a résztvevők telefonszámát és e-mail címét kérjük NEM kitölteni.