2024. október 22. Tisza-tó vízitúra, biztonságos kaland: a Vikingek nyomában
Vízitúra a Tisza-tavon: a Vikingek nyomában!
10 órakor, pontosabban 10 óra előtt néhány perccel Poroszlón, a Fűzfa-kikötőben találkozunk. Az először kenuzókat kérjük, hogy jöjjenek félórával korábban.
A 33-as útról közvetlenül a Poroszló vége táblánál - egyúttal a Tisza-tavon átvezető híd előtt - fordulj jobbra a töltésre.
A parkoló a töltés község felől lévő oldalán van. Parkolás után vegyetek ki mindent a kocsiból, amit hoztok magatokkal a kenuba, és a "cuccal" gyertek át a gát másik oldalára a kikötőbe, ami értelemszerűen a vízparton van. Ha kocsival jöttök és már bevásároltatok, érdemes azzal kezdeni, hogy a romlandó élelmiszert az egyénileg foglalt szállásotokon hűtőszekrénybe teszitek.
Ahogyan átjöttetek a gáton, a túravezető(k) narancs színű pólóban már messziről virít(anak). Túravezetői bemutatkozás és gyors üdvözlés után természetesen el lehet menni mosdóba, ill. villámgyorsan át- és be tudsz öltözni a vízhez. A tájékoztató közben naptejezzetek, kiosztjuk a kötelezően viselendő mentőmellényeket és lapátokat, majd ha még nem volt szerencsétek a vízitúrázáshoz, megtanítunk kenuzni.
A parton kezdjük, majd a sodrás nélküli Tisza-tó tanulási szempontból is álomnak számító idilli feltételei között folytatjuk a tanulást. Hamarosan minden kormányos tudja irányítani a kenuját, ügyes minden legénység. Jól és türelmesen, módszertanilag felkészülten tanítunk, civilben tanárok, trénerek vagyunk, vagy olyan túravezető oktat, aki tanulta a kormányzás tanítását.
Nem elég, hogy ő jól csinálja, jól tanít meg téged. Ha rutinos vízitúrázóként érkeztél, ha profi kormányos vagy, amíg az első alkalommal vízitúrások kenuzni tanulnak, addig te/ti már beülhettek a hajó(k)ba, és a kikötő közelében melegíthettek. A nap során fogyasztandó szendvicset kérjük dupla neylon-zacskóba tegyétek. A kenu ülése műanyag, érdemes hozni egy kispárnát vagy egy darab polifoamot, és azt a kenu padjára tenni, hogy puha felületen ülj. Indulás előtt még egyszer el lehet menni wc-re, és már ki is hajóztunk. Készülj életed egyik legszebb útvonalára.
A vadregényes ágakban lesz, ahol csak libasorban tudnak jönni a kenuk. Összességében a kezdéstől számítva (nagyon durván és nagyon kb.) egy 4-5-órás vízitúrára készülj, tehát kb. ennyi, amíg az indulástól számítva visszaérünk az indulási kikötőbe. Laza tempóban, sokat beszélgetve, meg-megállva lapátolgatunk. Senki sem fog elfáradni, senki nem fog lemaradni. Közben olyan, de olyan, de olyan helyeken jársz, hogy yuppi-hip-hip-halleluja....
Jelentkezés tisza-tavi vízitúrára:
1.
Kérünk szépen egy hívást, amikor eldöntöttétek a vízitúra időpontját. +36209342760
2.
A tudnivalók, részvételi és szerződési feltételek megismerését és elfogadását követően az innen letölthető jelentkezési lapot kérjük kitöltve a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre visszaküldeni.
3.
Kérjük a túradíj átutalását. Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007 megjegyzés rovatba kérjük a vízitúrára jelentkező számlázási címét (irányítószámmal), a kenutúra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és a Tisza-tavat beírni. A nevedet NE írd be, ugyanis a neved amúgy is látszik, és csak elveszed a közlemény rovat semmicske helyét az értékes információtól!!!
(Pl. 9024 Győr, Tó-köz 115. 2024. október 22. Tisza-tó vízitúra)