Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2024. október 16. Tisza-tó kenutúra, tisza-tavi vízitúra

1722023734521.jpgKenuzás a Tisza-tavon, a titokzatos "vadonban" vízitúrázhatsz

Kérjük, hogy a jelentkezés előtt is, majd többször, végül az indulási előtti napon ismételten tanulmányozzátok át, hogy mit kell hozni a vízitúrára. Kérjük szépen a mentőmellényt viselni (kötelező) és kérjük az alkoholfogyasztást a vízitúra előtti 6 órában, ill. a kenuzás ideje alatt nélkülözni.

10-kor 
Tiszafüreden az Albatrosz-kikötőben találkozunk.  A vízitúrás tapasztalattal nem rendelkezőket, az először kenuzókat kérjük, hogy jöjjenek félórával korábban. Fáradj be, ha kocsival jössz, kérjük hajts be a kikötőbe, és parkolj. Már amikor jössz be a kikötőbe - akár gyalog, akár kerékpárral, akár autóval - veled szinte tökéletesen szemben látsz majd egy hidat. 
20240728_152947.jpgA híd tövében, a hídtól jobbra pedig meglátod majd a túravezetőt, vagy túravezetőket. A túravezető(k) ismertető jele, hogy neon színű, MC Túravezető feliratú (a pólón lesz még millió web site címe is) pólót visel(nek). Természetesen el tudsz menni mosdóba. A wc bejárat előtti forgó herkentyű, tudományos nevén bigyó, akárcsak egy benzinkútnál, fém 100 Ft-ossal működik. A hidacskától jobbra (a behajtás irányából nézve, ha esetleg így segít, keletről nyugatra nézve "jobbra") és a vízhez közel van egy recepciós épület. 

67fce515-206b-45b8-b7a6-65d783a34226.jpg

Az épület mögött, a vízparton lesz majd minden történés, ott lesz az "action". Jelesül a felszerelés kiosztását követően úgy megtanítunk kenuzni, hogy csak na. Amikor a néhány perccel korábban még kenut sem látó, életükben először aznap vízitúrázó vendégek mindegyike már (szinte) kenu világbajnok, indulunk.
Irány az Amazonas-delta. Ha ebben a vonatkozásban kivételesen és most nem veszel 
teljesen komolyan, nem fogunk megsértődni. Egyébként a rád váró látvány alapján szinte komolyan is vehető az aprócska földrajzi tévedés. Lesz, ahol dél-amerikai esőerdőre emlékeztető tájon, elképesztő helyen fogunk evezgetni.

img_20230811_125917.jpg

De ne szaladjunk előre... Túravezetői bemutatkozás és gyors üdvözlés után természetesen el lehet menni mosdóba. A tájékoztató közben naptejezzetek, kiosztjuk a kötelezően viselendő mentőmellényeket és lapátokat, majd megtanítunk kenuzni. 

A sodrás nélküli Tisza-tó tanulási szempontból is álomnak számító idilli feltételei között tanulod meg a kenu irányíását, kormányzását.
 

tisza-to-vizitura_20230611_12.jpgHamarosan minden kormányos tudja irányítani a kenuját, ügyes minden legénység. Jól és türelmesen, módszertanilag felkészülten tanítunk, civilben tanárok, trénerek vagyunk, vagy olyan túravezető oktat, aki tanulta a kormányzás tanítását. Nem elég, hogy ő jól csinálja, jól tanít meg téged. Ha rutinos vízitúrázóként érkeztél, ha profi kormányos vagy, amíg az első alkalommal vízitúrások kenuzni tanulnak, addig te/ti már beülhettek a hajó(k)ba, és a kikötő közelében melegíthettek. 

tisza-to-mangrove-12.jpgA nap során fogyasztandó szendvicset - tehát hozzatok magatokkal elemózsiát, nem lesz ebédvásárlási lehetőség - kérjük dupla neylon-zacskóba tegyétek. A kenu ülése műanyag, érdemes hozni egy kispárnát vagy egy darab polifoamot, és azt a kenu padjára tenni, hogy puha felületen ülj. Indulás előtt még egyszer el lehet menni wc-re, és elindulunk oda, ahol a madár se jár. Pontosabban ők igen. Ők nagyon. Meg mi. És szinte biztos, hogy rajtunk kívül NULLA kenussal fogsz találkozni azokban a kis, szűk, belső járatokban, ahova nem tudnak bejönni a motoros ladikik. Olyan békés, eldugott helyeken lapátolsz majd, hogy arra nincsenek szavak. Aztán - ha az idő és a vízhőmérséklet engedi - egy gyors fürdőzés után totálisan összetört szívekkel, de az indulási kikötő felé vesszük az irányt.  

Túradíjak

Jelentkezés Tisza-tavi vízitúrára :

1. 
img_20190817_103131-2.jpgKérünk szépen egy telefont, amikor eldöntöttétek a vízitúra időpontját. +36209342760 

2.
A tudnivalók, részvételi és szerződési feltételek megismerését és elfogadását követően az innen letölthető jelentkezési lapot kérjük kitöltve a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre visszaküldeni.

3.
Kérjük a
 túradíj átutalását. Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007
A banki közlemény rovatba kérjük a vízitúrára jelentkező számlázási címét (irányítószámmal), a kenuzásidőpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és a Tisza-tavat beírni. 

(Pl. 1026 Budapest, Sólyom köz 5., 2024. október 16. Tisza-tó kenutúra)