Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2024. október 10-11. Tisza-tó + Sajó vízitúra

sajo-20240919_12_resized.jpgAz első nap tisza-tavi evezés káprázatos útvonalon, a második napon pedig jöhet a hipertrendy szupersztár, a Sajó vízitúra

 

Szállás és étkezés a tisza-tavi felkészüléses Sajó vízitúrán

Az első napi kenutúra a Tisza-tónál lesz, Tiszafüreden vagy Poroszlón célszerű szállást foglalni. Az első (tisza-tavi) túranap délelőttjén csak ki kell jönni az indulási kikötőbe. Az étkezés önellátó. A 2. nap reggelén ugrunk át a Sajóra.  
 

1. napi tisza-tavi vízitúra-csoda: Best of Tisza-tó...

img_2012.jpg10:00-kor Tiszafüreden az Albatrosz-kikötőben találkozunkAz először kenuzókat kérjük, hogy jöjjenek félórával korábban. Lehet jönni a túrára a szállásokról gyalog, biciklivel és autóval. Az Albatrosz-kikötőben tudsz parkolni és parkolás után, sőt, már a kikötőbe történő behajtáskor látsz majd egy hidat (igen, egy keskenyebb, folyócskának tűnő víz felett híd ível át), a hídtól jobbra pedig kis házikókat. Ott találod meg a Holdról is látható, neon színű, hosszú ujjú pólóban a túravezetőt. 
 
tisza-to-vizitura-12.jpgIsmertető, hogy a póló felirata MC Túravezető, a túravezető felirat alatt pedig látsz még sok-sok honlapot. Miután megtaláltad a túravezetőt, ő mindenben segít.
Természetesen el tudsz menni mosdóba (a wc, mintha benzinkútnál lennél, fém 100 Ft-ossal működik).  Megtanítunk kenuzni. 
 
20140615_-tisza-to-vizitura-www.tiszatura-vizitura.eoldal.hu-2.jpgA parton kezdjük, majd a sodrás nélküli Tisza-tó tanulási szempontból is álomnak számító idilli feltételei között folytatjuk a tanulást. Hamarosan minden kormányos tudja irányítani a kenuját, ügyes minden legénység.
 
 
20230812_102447.jpgJól és türelmesen, módszertanilag felkészülten tanítunk, civilben tanárok, trénerek vagyunk. 
Aztán irány egy másik univerzum. A vízre szállást követően különleges szépségű, Dél-Ázsiában játszódó akciófilmeket idéző helyeken, a vadszőlővel benőtt parti folyondár-növényzet miatt áthatolhatatlannak tűnő dél-ázsiai őserdőben evezünk. 
 
img_2010.jpgEgy szűk kilométer erejéig is, de lesz szerencsénk a Tiszához, amely átfolyik a Tisza-tavon. Ebédszünetünk után a Tisza-tó belső tavának szépséges belső tórendszerét fedezzük fel. 
 
Békabuzogányok sorfala között evezünk be a Tisza-tó egyik agyament helyére, Harry Potter után szabadon a tiltott rengetegbe.
 
 
tisza-to-vizitura-tiszatavi-kenutura-20170723_.jpgDurva. Ha időben nagyon jól állunk és szigorúan "opcionálisan", azaz ha mindenki megszavazza, mielőtt egy leírhatatlanul vadregényes útvonalon hazafelé indulnánk, még kinézünk egy "tóban tóra", és elevezünk egy olyan pontig, ahol megérezzük a Tisza-tó méreteit, mivel eddig csak keskeny és közepesen széles vízi ösvényeken kenuzgattunk. 
 
p1260546.jpgA kenuülések magasságából nézve egészen tisztességesnek érezzük majd a vízfelület nagyságát. 
 
Az "óceánra" vetett pillantások és fotózást követően indulunk vissza. 
 
 
 
 
tisza-to-vizitura_20230611_12.jpgNemsokára egy másik bolygót idéző helyeken járunk.
Ha a gyökerek formájától elvonatkoztatunk, szinte autentikus mangrove-dzsungelben szlalomozunk. Lesz még egy kiszállás, lábnyújtóztatás, ha jó az idő és a víz, úszkálás plusz mosdószünet. A fürdőzgetés és pihi után lóra fel. Tiszafüredre az indulási kikötőbe érkezünk vissza. Este szabad program, mindenki a saját - célszerűen tisza-tavi - szállására megy. 


A 2. nap (is) egy fantasztikus kaland. Sajó-vízitúra: az izgi, csúcs JÓ SaJÓ (Ónod-Sajóörös 18 km) 
sajo-20240919_122349_resized.jpgSajóörösön 9:30-kor találkozunk, aki szeretne, Tiszafüreden csatlakozhat a Sajóhoz tartó konvojhoz. A "konvoj" kicsit szerénytelen, de érted. Jöhetsz a sajós vízre szállási ponthoz a túravezetői kocsit követve. Hozzatok magatokkal a Sajós kenutúrára elemózsiát, és vizet. Vásárolni a Tisza-tónál még Tiszafüreden tudsz sok helyen. (Lidl, Spar, Penny, Tesco) 
Arra nincs idő, hogy Tiszaújvárosban álljunk meg shoppingolni. A lényeg, hogy a vásárlást előző este, vagy kora reggel kell megejteni, mivel azokkal, akik voltak az első napi tisza-tavi vízitúrán, 8-kor indulunk a Sajóhoz.

Ónodi vár Ónod vélemények - Jártál már itt? Olvass véleményeket, írj  értékelést!Tehát. Az első állomásunk Sajóörös, azon belül is az egyetlen hely, ahol Sajóörösen le lehet menni a vízhez. Sajóörösön hagyunk min. egy autót, vagy autókat, átszállunk egymáshoz, áttesszük a fuvart adó telekocsiba a vízen szükséges "cuccot". Sajóörösről így a lehető legkevesebb autóval megyünk "fel" Ónodra. Magyarán azzal kezdjük a Sajó vízitúrát, hogy egy kicsit logisztikázunk. Amihez fontos tudnunk előre (a jelentkezéskor), hogy ki honnan, és mivel, tehát hány személyes autóval érkezik.

sajo-p90712-150246.jpgMindenesetre a logisztika lényege az, hogy minél több kocsi már Sajóörösön várjon (és lesz) addigra, amikor kenukkal a Sajón oda, vagyis Sajóörösre érünk. A minél kevesebb autóval Sajóörösről Ónodra megyünk. Ónodon kérjük mindenki segítségét, hogy levegyük a kenukat a trélerről és azokat a vízhez vigyük. Akik csak erre a ("Sajó-vízitúrás") napra jönnek, azokkal az előzetes egyeztetés alapján vagy Sajóörösön vagy Ónodon találkozunk.
Ónodi vár Ónod vélemények - Jártál már itt? Olvass véleményeket, írj  értékelést!sajo-vizitura-20240919_135201_resized.jpgHa Ónod lesz a randevú pont, akkor a térképen mutatott (e-mailben elküldjük) helyen találkozunk. Az e-mail csak egy extra, ha eljutottál Ónodra, már nem fogsz eltévedni, mivel Ónodon csak egy vár van, ha pedig a várat megtalálod, akkor a vár mellett előre és máris ott a Sajó-part... még GPS nélkül is idetalálsz. Vagy megcsörrentesz telefonon.

sajo-vizitura-sajo-kenutura-1506.jpgA napi tájékoztató, wc, naptejezés, vízitúra előtti bemelegítés, és gyakorlás, majd az "élesbeni" Sajón történő a vízre szállás után 30 másodpercel kezdődnek az izgalmak. Az első 5 kilométereren bedőlt és beakadt fákat fogunk kerülni, remek buli a Sajó-szlalom, szinte sajnáljuk majd, hogy a Hernád-Sajó torkolat után kiszélesedő folyón már alig termel adrenalint...

sajo-20240919_1577_resized.jpgAzért a Muhi és Köröm közötti, valamint a girincsi komp kötele odafigyelést igényel, de csapongunk, Muhi után lesz egy őrült méretű bal kanyar, amely meglehetősen gyorsan vált jobb kanyarrá. Ott majd előtte a fövenyen haditanácskozunk, stratégiát alkotunk, visszakérdezzük a tudnivalókat :), esetleg főpróbálunk és csak aztán indulunk neki, hogy utólag azt mondjátok, "ahh ez semmiség volt". És ha ezt mondjátok, akkor például éltek...
A csodálatos tájon elröppen majd a 18-19 kilométer.
Sajóörösre érkezünk. Örvendezünk, hogy több kocsit, de legalább a túravezetői autót már délelőtt idehoztuk, de persze még a kenukat is fel kell varázsolni a trélerre, kérjük, hogy segítsetek. Jön a teleautós logisztika másik fele, a Sajóörösön lévő autók egyike vagy két, három kocsi visszaviszi az Ónodon hagyott kocsik sofőrjeit Ónodra az autóikhoz. 


Túradíjak 


Testre szabott Sajó-vízitúra 
Egyedi Sajó kenutúrára vonatkozó ajánlatunkat az időpont, a logisztikai és egyéb igények, valamint a létszám alapján adjuk meg. 
 

Jelentkezés a tisza-tavi felkészüléses Sajó vízitúrára: 

tisza-tavi-vizitura-abadszaloki-strand.jpg

A kombinált Tisza-tó + Sajó vízitúrára történő jelentkezés is egyszerű.

1. Csörrents meg, hogy a kívánt időpontra van-e hely: +36209342760
2.
A tudnivalók, részvételi és szerződési feltételek, ill. a mit kell hozni a túrára menüpontok elolvasását és elfogadását követően az innen letölthető jelentkezési lapot kérjük kitöltve a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre visszaküldeni. 
3.

sajo-vizitura-23-cal-101.jpgVisszaigazolást küldünk és a visszaigazolást követő 24 órán belül kérjük a túradíj átutalását. 
Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007
Amikor utalod a Tisza-tó + Sajó evezés díját, a banki közlemény rovatba kérjük a kenutúrára jelentkező számlázási címét (irányítószámmal), a Sajó-túra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és a Sajó-vízitúra helyét, vagyis azt, hogy "Sajó" beírni. A nevet NEM kell beírni. Sőt. A nevet - nagyon kérjük - NE írd be, úgyis látszik az utalásból, hogy honnan jön az utalás, (pl. Horváth Pétertől). Attól nem leszünk okosabbak, hogy a közlemény rovatból is újfent elolvassuk a Horváth Pétert, viszont, ha beírod, nem marad hely a számlázási címnek, időpontnak, helyszínnek, tehát a lényeg marad le és el. 

Pl. 1036 Budapest, Szentendrei tér 5., 2024. október 10-11Tisza-tó + Sajó kenutúra