Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2024. július 6. Tisza-tavi vízitúra családoknak, kultúrlényeknek

tisza-tavi-kenuzas-kenutura-tisza-vizitura-45.jpgCsaládi, baráti tisza-tavi kenutúra: a víz útja, avagy "Avatar 2" vízitúra
10:30-kor találkozunk.  
A találkozási hely Tiszafüreden az Albatrosz-kikötő lesz. Természetesen ez a nap is úgy kezdődik, hogy azoknak, akik most kezdik a vízitúrázást, betanítást tartunk. 

Az először kenuzokat megtanítjuk a kenu irányítására, kormányzására. 

img_20190817_103509-2.jpgAztán jön a Tisza, izgi vízivilágot fedezünk fel a Tisza mellett, majd jön egy kis mosdós, lábnyújtóztatós pihenő, esetleg kávéval és más dekadens, fogyasztói társadalmas csökevényekkel. De hamar vége a konzumálásnak, kegyetlen orcával jön majd a rettegett mondat: "- Vízitúrázók! Indulunk." 

Folytatjuk utunkat, és egy, a folyondár növényzet miatt szinte dzsungelnek számító szárazföld mellett evezünk be a Poroszlói-medencébe.

avatar.jpg

Velünk szemben a másik parton gyönyörűen látszik a sarudi templom, és mögötte - erősen a háttérben - a Mátra és a Bükk. Még hátrébb az Észak-sark, de az takarásban lesz. Megkerüljük - quiz kérdés lesz - vagy

a) a Jóreménység-, vagy a

b) Horn-fokot és az első európai felfedezők izgalmával partra szállunk egy helyes kis szigeten.

Hölgyek jobbra, urak balra...., majd ebéd, és rövid szieszta. t-to-243.jpgA dohányosok itt rágyújthatnak, de kérjük a csikknek hozz magaddal szelencét, vagy egy üveget, hogy ne dobjunk el semmit, ami nem ide való.

 

Köszönjük, hogy te is vigyázol a természetre. 


tisza-to-kilato23-by-csod-mo.jpgAztán BAAAAAAAAAAANG, jön az Avatar 2 vízi ösvény. The way of the water. Ha itt nem nyitod ki a bal haléntékod magasságában a buksidat, és dobod el az agyad, akkor sehol. Ennyi. Nagyon körülbelül, 15 és 16 óra között érkezünk az indulási kikötőbe, tehát a nap során csillagtúrát teszünk, ill. tettünk meg. Még egy - egyébként szokásos - kenumosásra szeretnénk majd megkérni, ill. kérünk szépen segítséget a kenuk helyre tételében. 

 

Jelentkezés tisza-tavi vízitúrára :

1. 
img_0065.jpgKérünk szépen egy hívást, amikor eldöntöttétek a vízitúra időpontját.
+36209342760

2.
A tudnivalók, részvételi és szerződési feltételek megismerését követően az innen letölthető jelentkezési lapot kérjük kitöltve a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre visszaküldeni.

3.
Kérjük a túradíj átutalását. Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.


img_20170718_164032.jpgA számlaszám: 12001008-00106900-00100007 megjegyzés rovatba kérjük a vízitúrára jelentkező számlázási címét (irányítószámmal), a kenutúra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és a Tisza-tavat beírni. A nevedet NE írd be, ugyanis a neved amúgy is látszik, és csak elveszed a közlemény rovat semmicske helyét az értékes információtól!!!
 

(Pl. 1026 Budapest, Keselyű u. 2/b. 2024. július 6. Tisza-tó evezés)
239492068_evezes-tisza-to-tisza-tavi-vizitura.jpg* Az indulási kikötő a csoport összetétele és a szélre vonatkozó előrejelzés alapján változhat