Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2023. június 29. Tisza-tavi családi kenutúra, kellemes, kényelmes evezés

239492068_evezes-tisza-to-tisza-tavi-vizitura.jpgA Tisza-tó egyik legjobb helye. Az egyik top hely, ahol egyetlen más kenuval sem fogsz találkozni.

Ahol eldobod az ****dat. Megmutatjuk neked a Tisza-tó egyik legizgibb rejtekhelyét. 

 

Az először vízitúrázóknak evezéstanítás! 

 

 

 

vízitúra napján a Tisza-tó egyik kikötőjében (a túradíjat befizetett túrázóknak értelemszerűen emailben küldjük majd a pontos helyet), 10:45-kor a kikötőben találkozunk, amely aznap az indulási és érkezési kikötő is. Egész napra a kikötőben hagyhatjátok az autót. Illetve, ha van nálatok romlandó élelmiszer, érdemes azzal kezdeni, hogy azt a szállásotokon hűtőszekrénybe teszitek, és csak azután gyertek a kikötőbe. 

 

Túravezetői bemutatkozás és gyors üdvözlés után természetesen el lehet menni mosdóba, ill. villámgyorsan át- és be tudsz öltözni a vízhez. 
A tájékoztató közben naptejezzetek, kiosztjuk a mentőmellényeket és lapátokat, majd megtanítunk kenuzni. 
A parton kezdjük, majd a vízen folytatjuk a tanulást. Hamarosan minden kormányos tudja irányítani a kenuját, ügyes minden legénység. Jól és türelmesen, módszertanilag felkészülten tanítunk, civilben tanárok, trénerek vagyunk, vagy olyan túravezető oktat, aki tanulta a kormányzás tanítását. Nem elég, hogy ő jól csinálja, jól tanít meg téged. 

Ha rutinos vízitúrázóként érkeztél, ha profi kormányos vagy, amíg az első alkalommal vízitúrások kenuzni tanulnak, addig te/ti már beülhettek a hajó(k)ba, és a kikötő közelében melegíthettek. A nap során fogyasztandó szendvicset kérjük dupla neylon-zacskóba tegyétek. A kenu ülése műanyag, érdemes hozni egy kispárnát vagy egy darab polifoamot, és azt a kenu padjára tenni, hogy puha felületen ülj. Indulás előtt még egyszer el lehet menni wc-re.

 
 

Vízitúra a Tisza-tavon, egy extrém különleges helyen, ahol rajtunk kívül gyakorlatilag SENKI más nem evez, ami zsibbasztóan gyönyörű, mégis maximum néhány pecás társaságában leszünk.... 

evezes_tisza-to-vizitura-tisza-to-kenuzas.jpgVízre szállás után a hangsebesség alig ötszörösével (vagy némileg lassabban) indulunk. Viccet félretéve. Kényelmes, nagyon kis nézegetős, kellemes tempóban evezgetünk. Ez a nap olyan lesz, mint egy tudatos jelenlét, ill. ahogy a tiszafüredi piacon a nénikék mondogatják :)) mindfulness training. 

 

 

Az elképesztő helyen rácsodálkoztok a (vízi és egyéb) világra. Hirtelen elfelejted a társasházi közgyűlést, a főnök *****ségeit, az ügyfél lehetetlen kívánságait, a válóperedet, ilyen-olyan betegségedet, a néhány tucat ilyen-olyan lelki nyavalyád. 
Itt, "itt" vagy. 


A szépségek mohó habzsolása közben lesz lábnyújtóztató, pisilő és étkezési szünetünk, a vízitúra közben is fogunk partra szállni. Hiába nagyon lassan mendegélünk, a lassú evezgetés mellett is, mivel rövid a táv, 15 óra előtt érkezünk vissza az indulási kikötőbe, ahol még tisztelettel kérjük, hogy mindenki a saját kenuját mossa ki. 
A nap végén az egynapos vízitúrázóknak hazautazás, a többnapos túrán lévők pedig strandolhatnak, a szállásukra jönnek / mennek vagy bicikliznek, vagy azt csinálnak, ami jólesik. 
 

 

 


Jelentkezés Tisza-tavi vízitúrára: 
20210620_131133_resized_1.jpgEgyszerű.
1. Kérünk szépen egy telefont, egyeztessük az igényeket (+36 209 342 760).
2. A tudnivalók, szerződési és részvételi feltételek, valamint a mit kell hozni a vízitúrára menüpontok gondos elolvasását követően a jelentkezési lapot kérjük kitöltve a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre visszaküldeni. 
3. Visszaigazolást küldünk
4. A visszaigazolást követő napon kérjük a tisza-tavi vízitúra díjának átutalását. Az utaláshoz az adatok:
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007
A megjegyzés rovatba kérjük a vízitúrára jelentkező számlázási címét irányítószámmal, a kenus túra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és helyét beírni.

(Pl.
2083 Solymár, Pacsirta u. 4.,
június 29.
Tisza-tó vízitúra) 

A nevet nem kell, hiszen azzal kezdődik a banki info.